A folyosón álltam és remegtem a félelemtől (na ebből most hogy mászom ki? Muszáj kitalálnom valamit. Ha megtudja, hogy totálisan beleestem, azzal az egész életemnek vége!! Nem... nem tudhatja meg... kivéve ha ő is így érez. De az lehetetlen... olyan sosem lesz.) Pánikba estem. Próbáltam magam megnyugtatni. Ekkor eszembe jutott, hogy mindent bent hagytam a könyvtárban. Már indultam is kifelé, amikor kinyílt az ajtó és Edwin lépett ki rajta:
-Bocs ha kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem nyaggatlak tovább, ha ennyire nem szeretnéd elárulni. Kérlek, legalább folytassuk a tanulást!
-Rendben. -mondtam, és elindultam vissza az asztalunkhoz. Elkezdtük, de ezúttal én szólaltam meg.
-Ha már témánál vagyunk, neked ki tetszik?
-Hát... van valaki, de nem tudom, hogy ő ugyanígy érez-e.
-Kérdezd meg! Mondd el neki mit érzel. Nem fogja leharapni érte a fejed... -biztattam.
-Egyszer már megpróbáltam egy másik lánnyal, aki durván elutasított. Azóta nem nagyon merek beszélni ilyenekről a lányokkal.
-Akkor hogyhogy nekem mesélsz ezekről?
-Na jó... úgy látszik már nem tudom tovább kerülni. Elmondom... Nem! nem megy...
-Mit akarsz elmondani? Kinek? Összezavarodtam.
-Neked akarok mondani valamit... de nem tudom hogy mondjam.
-Hát könnyen! Vagy legalább írd le... Kérlek! Ha már belekezdtél, tudni akarom.
-Rendben... -sóhajtott, majd elkezdett írni. Kis idő múlva elém csúsztatta a füzetet. Ez állt benne:
"Sztella! Az az igazság, hogy régóta tetszel nekem, csak nem mertem elmondani. De most hogy jóban lettünk, nem tudom tovább titkolni és nem tudom hogy ez kölcsönös.e..."
A sorokat olvasva elakadt a szavam is. Sohasem képzeltem volna, hogy ez valaha megtörténhet velem. Álmomban pont ugyanez történt, de nem hittem volna, hogy meg is valósul. Az agyam még fel sem fogta mi történt, de a szívem már örült. Tudta, és kis idő múlva már én is tudtam, életem egyik legnagyobb kalandja kezdődik el...
-Hű... Mondhatom most megleptél. És ha már leírtad mindezt, akkor már elmondhatom, hogy ez kölcsönös és én sem mertem elmondani neked. De mostmár elmondom, nagyon kedvellek téged és régóta tetszel nekem.-fejeztem be, várva a reakcióját. Ehelyett egy perc néma csend következett, amit ő tört meg:
-Akkor adsz nekem egy esélyt?
-Persze hogy adok egy esélyt! Mindenkinek jár egy esély. Örülök hogy végre mindketten kimondtuk...
-Köszönöm! El nem tudod képzelni mennyire boldog vagyok.
-Én is... ugyanakkor félek is.
-Mitől félsz?
-Lehet hogy ki fogsz nevetni, de csak attól, hogy mikor reggel felkelek, arra ébredek, hogy ez az egész csak egy szép álom volt... és valójában meg sem történt.
-Ettől nem kell félned. Én is így érzek. De inkább boldog vagyok... nagyon!!!
-Énis... -mosolyogtam, amikor megszólalt a könyvtáros, hogy indul a busz...-Jaj istenem! Elkésel!- mondtam.
-Nem bej. Legalább több időt tölthetek veled.-Mosolygott.
-Ne! Siessünk! Nem szeretném, ha miattam késnél el...-mosolyogtam vissza. Azzal elindultunk. Út közben még beszélgettünk kicsit, majd a sarkon elköszöntem tőle. Búcsúzóul kaptam egy ölelést. Egy forró, égető, leírhatatlanul nyugtató ölelést, ami persze még boldogabbá tett. A szívem a rengeteg pillanatnyi sokk hatására már majd kiugrott a helyéről. Vigyorogva, dudorászva mentem haza. Otthon gyorsan átöltöztem, majd indultam volna korizni, mikor anya megállított az ajtóban:
-Mi volt ma a suliban kicsim? Olyan más vagy... Vigyorogsz mint a vadalma.
-Hát... képzeld, van pasim!!!-sikoltoztam.
-És ezt csak így mondod? Kicsoda? Hogy hívják? -érdeklődött. (tudniilik, anya olyan volt nekem, mint a legjobb barátnőm, így nem csoda, hogy kiváncsiskodott...)
-Miért hogy mondjam? Amugy ismered. Tudod, az a srác akit mondtam neked, hogy nagyon tetszik és angolt tanítok neki... Edwin.
-Tényleg? Gratulálok!! Na... menj korizni, nem tartalak fel tovább. Örüld ki magad. -mondta
-Meglesz! -mondtam, azzal kin teremtem az utcán. Azon a délutánon mást sem csináltam, csak dúdoltam és vigyorogtam. Nagyon nehezen tudtam elaludni és sokáig fenn is voltam, de reggel már az ébresztőóra előt felkeltem. Gyorsan felöltöztem, reggeliztem és elindultam a suliba. Ezuttal gyalog mentem, hogy élvezzem a jó időt. A világ teljesen más lett, mintha a feje tetejére állt volna. Eddig minden szürke volt, de most... most minden szép fényes, színes és vidám. Csiripelnek a madarak, kék az ég, és minden dalol. Az emberek mosolyognak és minden tökéletes. A világ sokkal szebb, ha van egy olyan ember, akiért élhetsz. Aki szeret és aki szebbé teszi a napjaidat. Ettől a naptól kezdve az egész életem fenekestül felfordult. Minden megváltozott. Mintha az egész világ tudta volna, mi történt tegnap és így akarna gratulálni. Egy álmom vált valóra azon a szép délutánon...
